2015. február 6., péntek

Kata és Pötyi, avagy babavarrás a hatodik osztályban


Két legfiatalabb babám ősszel, a tanárképzés keretein belül készült. Kata, a 32 cm-es baba a képzés napjai alatt született, míg a 27 cm-es Pötyi többnyire házi feladatként. Kata fejét úgy készítettem, hogy addig növeltem a gyapjúgombóc méretét, amíg kényelmesen elfért a kezemben, Pötyi baba fejméretét azonban a tanárunktól kapott pólóanyagból kivágott négyzet mérete határozta meg.


Ugyancsak házi feladat volt három váltásnyi ruhát varrni - kézzel - az egyik babának a kettő közül, amint az a képeken is látszik, én Pötyit választottam. A babáknak fehérneműt - sogennante bugyit - is kellett készítenünk, Katáét elfelejtettem lefotózni, Pötyiét viszont meg tudom mutatni: nagymama style horgolt fehér bugyit készítettem neki.


A kerettanterv a következőket tartalmazza a 6. évfolyam kézimunka anyagával kapcsolatban:
„Emberi és állati formákból kiindulva háromdimenziós tárgyakat készítenek, saját elképzelés, tervezés és minta szerint. Saját testük arányainak felfedezése és megtapasztalása. …Testarányok és méretek megtapasztalásával a környezetükhöz való kapcsolódásuk reális szemléletének erősítése. … A saját és más népek öltözködési kultúrájának megismerése, a földrajz tantárgyhoz kapcsolódva.”


Mit jelent ez a gyakorlatban?
A hatodik osztályos, 12-13 éves gyerekek már megérkeztek a testükbe, megjelenik az ok-okozati gondolkodás, megerősödik az ítéletalkotásuk és az igazságérzetük.
A baba – minden osztályfokon – idea. A gyerekek vagy olyan babát készítenek, aki hasonlít rájuk, vagy olyat, amilyenek ők szeretnének lenni. Ugyanakkor a baba egy tükör is, megmutatja nekik, hogy milyenek. Hiszen bármilyen babát is szeretnének varrni – punk, Harry Potter vagy bármilyen más figurát –, mivel saját magukat a tükörben figyelve kell megfigyelniük az emberi test arányait, a választott figura végül leginkább az alkotójára fog hasonlítani.


Első feladatként a gyerekek megrajzolják a babát – akár már szénnel, ezzel előkészítjük a hetedik osztályos szénrajzot. Már a rajzolásnál megfigyelhetjük, hogy a gyerekeknek mivel van nehézsége és egyáltalán, honnan kezdi a rajzot, kicsi-e a baba vagy nagy az adott papírhoz képest, stb. stb. A rajzokról beszélgetünk, a felnőtt nem javít bele a gyerekek rajzába, inkább arról beszélünk, hogy milyen az ember, hogyan néz ki – és újabb és újabb önmegfigyelésre ösztönözzük őket.


A szabásmintát a gyerekek saját maguk készítik el a korábban készült rajzuk, valamint a folyamatos önmegfigyelés alapján. Ha elkészül a fej, akkor a test magassága is adottá válik: a fejnek négyszer kell ráférnie a testre, ezen kívül a törzs és a láb együttes hossza megegyezik a két kar együttes hosszával – ennek segítségével el tudnak kezdeni szabásmintát rajzolni. Ha mindenképpen mérni szeretnének, azt centiméter helyett fonaldarabbal oldjuk meg.


A varrás során – ha gyerekekkel varrunk – meghatározott sorrendben haladunk: a fejjel kezdjük, majd a kéz következik és csak utána a láb és a törzs – az inkarnálódási folyamatot képezzük le. Mindent kézzel varrnak a gyerekek, a varrógépet csak magasabb osztályfokon kezdik használni.
A babák testét gyapjúval tömjük ki, ezzel a tömési folyamattal – mindig keményre tömjük a babákat! – az izomzatukra hatunk, az izmokat erősítjük. A babák kitömése során a gyerekek az anatómiát is átélik anélkül, hogy direkt módon találkoznának vele.


A babaruhák varrása során figyelhetünk a különböző temperamentumokra és élhetünk a kézimunka terápiás hatásával. Egy szangvinikus temperamentum örül egy bő, pörgős ruhának sárga színben, a melankolikus a mintás, romantikus anyagoknak és ruháknak, a kolerikus a piros szűk, feszes öltözetnek, a flegmatikus pedig a zöld színű bő szabású ruháknak.


Pötyi ruháihoz valódi gyerek és felnőtt ruhákat használtam fel, mindegyik ruhája valamelyikőnk egykori levetett ingéből, farmerjéből, pólójából készült. A kék-fehér kockás gombos ujjatlan maxiruhát például a férjem egy régi ingének ujjából, konkrétan a mandzsettájából varrtam.