2015. december 29., kedd

Lulu, a kölesbaba - avagy ez az ajándék is készült I.


Ime, Lulu, életem első kölsebabája! :)
Már évekkel ezelőtt, mikor még én is hordozandó korú kisgyerekek édesanyja voltam és igen sokat hordoztam, már akkor szemeztem ezekkel a babákkal - több gyönyörűség fellelhető a legszebben dolgozó babavarrók blogjain, például ITT vagy ITT.


Szabásmintát azonban kutatni kell, én végül EZT választottam. Instrukció nem sok volt hozzá, menet közben többször is elbizonytalanodtam - a nyomtatás során például egyáltalán nem biztos, hogy akkora méretben nyomtattam ki a szabásmintát, amekkorában kellett volna. Sőt, most, hogy már készen van, biztos vagyok benne, hogy a törzsét nagyobb méretben kellett volna. Ez nem csak a végtagokhoz való viszonyából látszik, hanem abból is, hogy kemény munka árán is csak alig háromnegyed kiló köles tudtam beleszuszakolni.


Utánaolvasgatásom eredményeként arra jutottam, hogy a végtagokat gyapjúval tömik, csupán a testbe kerül köles. A szabásminta szerint a törzsét duplán kellett szabni - ma már ezt is másként csinálnám, éppen babavarró- és csoporttársam ötletére: a baba lelkéhez/szívéhez (ki hogyan hívja :) ) varrnék egy belső "zsákot", ezt tölteném meg kölessel, majd e köré gyapjút tekernék és így tenném bele a baba testébe.
A fejéhez hetes csőgézt használtam, a gyapjúval kitömött végtagokat belevarrtam a törzsbe, majd az egyik karja alatt hagyott résbe egy tölcsér, valamint a férjem rengeteg segítségével kb. másfél órán át töltögettem a kölest. Így éppen egyetlen kilócskát nyom. A haj színét és típusát tulajdonosa a leghatározottabban szabta meg, én szívem szerint mohair fonalból horgoltam volna neki kis sapit, ami aztán önálló hajként funkcionálhatna, mint Bálint babánál.




Lulu számára készült egy horgolt pelenka, egy sapi és egy pár cipőcske. Többre egyelőre se időmből, se energiámból nem futná, de tulajdonosa ki sem engedi a kezei közül, fotózni is alig hagyta.


Hát... ez a boldogság! :)



2015. december 25., péntek

Ajándékok készültek...

Az idén a lehető legkevésbé voltam/vagyok karácsonyi hangulatban. Ez az idei ajándékokon is meglátszik, bár szeretettel készítettem őket, azért (ki)találhattam volna valami jobbat is, ha előbb észbe kapok és nem az utolsó pillanatban.


A "pinelős" oldalon nézelődtem a tábláim között, amikor rátaláltam erre az ötletre: papírszalvétából készített balerinák. Őket alakítottam át angyalokká: aranyszínű papírból vágtam ki a szárnyukat és aranyszínű cérnával "varrtam" a testükre.



Bár kedvesek lettek, közel nem lettek olyan kecsesek, mint szerettem volna. Miközben a rézdrótokat hajtogattam, rá kellett jönnöm, hogy ez az anyag nagyon távol áll tőlem - folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan lehetne ezt megoldani pipatisztítóval és gyapjúval úgy, hogy a figurák ugyanolyan kecsesek legyenek, mint az eredeti balett-táncosok. A rézdrót tapétaragasztóval történő kenegetése is nagyon idegen érzés volt, aztán a szalvétacsíkok tekergetése közben végig azon járt az eszem, hogy ez valóban ott fog-e maradni. Másnap reggel meggyőződhettem róla, hogy ott maradt - vagyis a dolog tényleg működik.

Ezután hajtogattam, vágtam és gyűrögettem a papírszalvétákat, hogy alsószoknyát és ruhát készítsek a figuráknak, végül felkerültek a szárnyak.


Minden megajándékozott arcára mosolyt csaltak a balerina-angyalok, de jövőre mindenképpen valami hozzám sokkal közelebb állót fogok készíteni. A mai délután kutakodásai eredményeként találtam is egy nagyon jó ötletet, már csak arra van szükség, hogy 11 hónap múlva eszembe jusson...


Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok!

2015. november 7., szombat

Márton-napi lámpácskák


November 11-én ünnepeljük Márton napját. Ezen a napon -, amely a szombathelyi születésű tours-i püspök halálának a napja - a hagyomány szerint fáklyákkal, lámpásokkal vonultak fel az emberek, hogy a szent püspökre emlékezzenek.
A waldorf óvodákban és iskolákban is őrzik ezt a hagyományt - a gyerekek lámpácskákkal indulnak el a már besötétedett erdőben, hogy ott egy nagy tűzhöz érjenek. Ez a tűz hívatott tartani bennünk a fényt, a melegséget ebben az egyre sötétedő és egyre hidegebbé váló időszakban, ez a fény körülbelül három héttel előzi meg az első adventi gyertya fényét, amikor majd minden héten eggyel több gyertyát gyújtunk majd meg, egészen karácsonyig, hogy aztán a sötétségből - az év leghosszabb éjszakája után - újra elinduljunk a fény, a világosság felé.


Idén készítettünk először ilyen lámpácskát, hiszen idén van először lehetőségünk arra - magyarul: kertünk -, hogy kirakhassuk őket. Papírból készültek, sima A4-es félfamentes lapra, temperával. A gyerekek is festettek és én is, a három alapszínnel dolgoztunk, ahogy szoktunk - a selyemkendők festésekor alkalmazott lépések szerint haladtam. (A gyerekek természetesen azt festettek, amit akartak.) Az egyik papírra először kékkel festettem, majd erre került a piros és végül a sárga. Majd változtattam a sorrenden és a pirossal kezdtem, a kékkel folytattam és a legvégére hagytam a sárgát.






Két papír esetében csupán két színt kevertem: az egyiknél a sárgát és a pirosat, így narancsot kaptam, a másiknál a sárgát és a kéket, amiből zöld született.




Miután megszáradtak, egy viszonylag nagyobb részt kivágtam a belőlük, hogy a helyére pauszpapírt ragaszthassak. 





A kivágott felületekkel még lehet játszani: újabb formákat lehet belőlük kivagdosni, hogy azokat visszaragaszthassuk a pauszra.


Ezek után a rövidebbik oldalakat összeragasztjuk - így egy hengert kapunk. Használhatunk színes pauszpapírt is, elképesztően szépek, ha meggyújtjuk majd bennük a fényeket.



Ezután következik az alj készítése. Én vastagabb kartonból vágtam ki kört, körben "fülecskékkel". Ezeket a fülecskéket hajtottam fel és ezek segítségével ragasztottam a hengerbe. Használhatunk kockasajtos kerek dobozt is, ebben az esetben egy tartósabb megoldással próbálkozunk, tudni kell azonban, hogy a kockasajtos dobozok kerülete nagyobb, mint az A4-es méretű papírok hosszabb oldala - magyarul ebben az esetben nagyobb papírra van szükségünk a lámpások oldalához.


A lámpások aljába kétoldalú ragasztóval rögzítettem a mécseseket.


A kerek aljat csak a mécsesek rögzítése után ragasztottam a lámpások hengeréhez.


Ezek után már csak egy nagyobb, zsákvarró tűbe kell madzagot fűznünk, a tű segítségével átfúrni a henger két szembelévő pontját, behúzni a madzagot, majd a két lyuk mellé egy-egy csomót kötni - így elkészül a lámpásunk füle is.
Nincs más hátra, mint kiakasztani a lámpásokat a kertbe, vagy bárhová, ahol van lehetőségünk, és élvezni a látványukat -, amit sajnos, az alábbi fotók nem nagyon adnak vissza....



Egy másik fajta, hajtogatott típusú lámpás leírását ITT találjátok.
Szerdáig, azaz Márton napjáig még bőven elkészülhetnek! Jó lámpáskészítést kívánok!

2015. október 19., hétfő

A hét ritmusa


Amikor Rudolf Hauschka megkérdezte druszáját, Dr. Steinert, hogy mi az élet, a következő választ kapta: "Tanulmányozza a ritmusokat, a ritmus hordozza az életet!"
Hogy a kisgyermekek életében milyen fontos a ritmus, az ismétlődés, talán mindenki tudja - ehhez nem kell antropozófiát olvasni, a pszichológia is sokat beszél arról, hogy milyen biztonságot ad az, ha egy kisgyerek tudja, hogy milyen tevékenység után mi következik. Ezeknek a tevékenységeknek, ha tetszik, a nap ritmusának a fenntartása szerintem az egyik legfontosabb szülői feladat. Nyilván itt sem merev, áthághatatlan szabályokról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy legyen a tevékenységeinknek egy jól kiszámítható menete.
Nem csak a napnak, a hétnek is meghatározott ritmusa van - egy waldorf óvodában biztosan. Hogy minden áldott hétfőn ugyanaz a rizskása várja a gyerekeket, előtte pedig a méhviasszal történő rajzolás, hogy minden kedden - nálunk például - müzlit esznek (a keddi nap gabonája az árpa), előtte pedig méhviaszgyurmával dolgoznak, hogy szerdán kölest kapnak és - nálunk - ez a nap az euritmiáé, stb. stb. Ez a jól kiszámítható ritmus biztonságot ad a gyerekeknek, és ha azt még nem is tudja, hogy a hétfő a hét első napjának a neve, azzal egészen biztosan tisztában van, hogy az a "rizskásás nap".


Azt tapasztalom, hogy a felnőttek számára is fontos kapaszkodót jelenthet a ritmus - a ritmus, ami a monotonitás szöges ellentéte (az élet!), és éppen ezért az életet (életben maradást?) jelentheti ebben a robotoló üzemmódú világban. És ehhez nem kell multinál dolgozni akármilyen alkalmazottként, szerintem nem én vagyok az egyetlen otthon "dolgozó" anya, aki azt érzi, hogy a hétköznapok bedarálják.
Nno, ezután a kissé komolyra sikeredett bevezető után lássuk a lényeget: a hét napjait és tevékenységeit ábrázoló "naptárt", amit az elmúlt napokban készítettem - némi Pinterest inspirációra.... Szembejött velem EZ a link az említett platformon és az első gondolatom az volt, hogy milyen jól jön ez most az én elsős nagylányomnak, aki éppen tanulja a betűket és a hét napjait. Azt azonban, hogy készítsek egy korongot, rajta a hét napjaival és hét különböző színnel, kevésnek éreztem. Elkezdtem tovább keresgélni és találtam olyan korongnaptárakat, amelyek már az egész évet ölelték fel - ezt, ezt és ezt - és úgy gondoltam, hogy ötvözöm a kettőt: legyen egy heti naptárunk tevékenységekkel.


Külön korongra kerültek a tevékenységek, ez is azt mutatja, hogy a monotonitás helyett, hogy pl, minden hétfőn takarítás, minden kedden ágyneműmosás, stb, stb., inkább egy ritmust szeretnék követni: vannak kötelezően elvégzendő feladatok, amit minden héten meg kell csinálni, de a hét napjain belül nem feltétlenül kell mindig mindent ugyanakkor. Az időnk, az energiánk, egyéb elfoglaltságaink függvényében változtathatunk azon, hogy mit mikor végzünk el. Összeszedtem hát hat, azaz hat napra való tevékenységet, hogy a hetedik feltétlenül a pihenés napja lehessen - és miközben a tevékenységeket, házimunkákat szedtem össze - mit hányszor szoktam egy héten csinálni - rá kellett jönnöm, hogy akár számomra is fontossá válhat ez a kis naptárocska. Egyik legfontosabb üzenete: legyen a héten egy, egyetlen egy olyan nap, amikor nem csinálok semmilyen házimunkát!!! (kivéve a főzést persze.... De ha igazán akarnám, akár a főzést is ki lehetne iktatni egy napra!) A másik, hogy minden nap csak egyetlen nagyobb dolgot végezzek el: ha összesöpörtem a faleveleket a kertben, akkor már aznap ne cseréljem le öt ember ágyneműhuzatát, vagy ne akarjak nekiállni még a takarításnak is, akkor sem, ha "a gyerekek olyan jól játszanak, most van itt az alkalom." Biztosan sokan értitek, hogy miről beszélek....


A naptárkerék a hétvégén kikerült a falra, a gyerekeknek nagyon tetszik, reggelente beállítjuk közösen, hogy milyen nap van és megkeressük hozzá, hogy ma mi az az egyetlen egy dolog, amit feltétlenül meg kell csinálni - vagy esetleg semmit sem és akkor pihenünk! Rajtam a sor, hogy komolyan vegyem a naptárt, hogy használjam, ahelyett, hogy szinte minden áldott napomat azzal tölteném, hogy amit csak lehet, megcsinálok -, hogy "ne halasszam holnapra"....


2015. szeptember 24., csütörtök

Selyemfestés


Finoman szólva sem vagyok tapasztalt festő - fonalakat festettem már: ételfestékkel, textilfestékkel, természetes anyagokkal (hagyma, kávé, cékla, stb. stb.), de ezek, a textilfestékkel festett két gombolyag színátmenetes fonaltól eltekintve próbák voltak. Selymet még sohasem festettem, a nyár végén azonban magamra vállaltam, hogy az induló első osztály selyemkendő-szükségletéről gondoskodom. Osztálytanítónk ugyan kapott jópár darabot felsőbb osztályban tanító kollégáitól, de azok jellemzően földszínűek - hiányzott hát a piros, a sárga és a kék, vagyis a három alapszín és azok árnyalatai.




Évekkel ezelőtt vettem még piros, sárga és kék ételfestéket a Desszertmesternél, akkor azért, hogy a só-liszt gyurmát színezzem velük - erre azonban sohasem használtam. Gyapjúfonalat festettem velük és most úgy éreztem, itt az alkalom, hogy felhasználjam őket. Az árnyalatokat - narancs, zöld és lila - én kevertem, illetve nem csak én, hanem volt három nagyon lelkes kis kuktám is, akik elképesztő módon élvezték a festést.



Elsőként a sárgával kezdtük, majd abba csepegtettünk egyre több pirosat, majd abba kéket - a második adagot pedig éppen fordítva: a kéktől haladtunk a piroson át a sárgáig. A különböző színtanoknak, köztük Goethe elméletének bárki utánaolvashat a neten, itt most elég annyi, hogy a fent említett három alapszín nem kikeverhető a többi a színből, míg minden más előállítható a kék, a piros és a sárga keverékéből: a kék és piros között a lila, a piros és a sárga között a narancs, a sárga és a kék között pedig a zöld és árnyalatai találhatóak a színkörön.


Az eredménnyel mindannyian - én és kis kuktáim, valamint az osztálytanító is - elégedettek voltunk.
A festéket forrásban lévő vízben kevertem el, ebbe helyeztük a nedves selyemkendőt, majd mikor úgy éreztem, hogy elértük a kívánt színt, akkor áttettük a másik lábosba, ahol ecetes vizet forraltunk. Miután az ecettel fixáltuk a színt, kiteregettük, száradás után, ugyancsak a szín rögzítése céljából, átvasaltuk a kendőket.


Nagy élmény volt - nekem is!!! -, biztosan többször megismételjük majd!

2015. szeptember 18., péntek

Születésnap


Méghozzá a hetedik!
Zita lányunk a nyáron töltötte be hetedik születésnapját - egy költözés és két internet nélkül töltött hónap után csak most számolok be róla.


Születésnapjára több dolgot is kért: karórát, egy Hóc-Hóc figurát és egy elektromos fogkefét - ezeket azonban megkapta a nagyszülőktől, déditől, más rokonoktól. Mert én meglepetést szántam neki, méghozzá egy varródobozkát és egy tűtartót. Egy ideje ugyanis úgy tűnik, hogy egyre kitartóbban foglalkoztatja őt a kézimunkázás és arra gondoltam, hogy egy waldorf iskolásnak inkább előbb, mint utóbb, szüksége lesz ezekre a dolgokra amúgy is.



A dobozkát szalvétatechnikával díszítettem. Ez a technika szinte teljesen új volt a számomra, de nagyon élveztem. Először darabjaira szedtem a dobozt, azokat a részeket, amelyekre nem szántam szalvétát befestettem zöldre. Ezután következett a ragasztás, majd száradás után az összeszerelés és a dobozka megtöltése.



Kezdő szettként egy - szerintem - csodaszép kisollót, különböző színű cérnákat, hímzőfonalakat, gombokat vásároltam, illetve keresztszemes hímzéssel készítettem egy kis tűpárnát.



Gyapjúfilcből varrtam hozzá tűtartót. A gyapjúfilc különlegessége, hogy a Kispesti Waldorf Iskola diákjai nemezelték - Kispestről több szülő is csoporttársam a kézimunkatanár-képzésen, egyikőjük hozott szebbnél szebb, pasztellszínekben pompázó filceket. (Ebből a filcből készült Zita krétatartója is augusztus végén, egyszer talán arról is teszek fel képeket.)



A tűtartót körben pelenkaöltéssel díszítettem, az elejére láncszemöltéssel hímeztem a virágokat és természetesen, a tulajdonosa nevét.


Nagyon boldog születésnapot, drága Zita!