2013. június 26., szerda

Születésnap

Ma ünnepeltük Zsófi lányunk első születésnapját!
Ajándékként egy zsákos manót varrtam neki Karin Neuschütz könyvéből. A könyvben található leírással ellentétben azonban készítettem a fejére szemvonalat, ami azonban azt eredményezte, hogy a manó arca vékonykább, hosszúkásabb lett a kívánatosnál. A tanulság tehát az, hogy nagyobbra kell készíteni a fejet - ennek ellenére, bevallom, nekem jobban tetszik ez a megoldás, mint ami a könyvben szerepel, mert a szemvonal nélkül változatnál esetlenül kereknek látom az arcocskát.
A sipkájába csengőt varrtam, ahogyan anno Réka lányom 30 cm-es manójának sipkájába is, ugyanis ennek óriási sikere van mindhárom lánynál. (Zita négy évvel ezelőtt készült manójának sipkájából kimaradt a csengő - lásd ugyanazt a bejegyzést, mint Réka manója esetében -, és mostanában ő is arra kér, hogy ezt utólag pótoljam.)
Mivel ezúttal szűk családi körben ünnepeltünk, egy minitortát készítettem - egyszerű piskóta, közte vanília puding, rajta csokoládébevonat. A tortaformához a kék-sárga áruházban jutottam a múlt héten, ahol is - hála Istennek! - rátaláltam egy emeletes tortaformára, mert hogy Zita, aki öt nap múlva lesz éppen öt éves, már hetek óta megrendelte tőlem az emeletes tortát. Ennek a tortaformának az "emeletéből" készült a minitorta, amit az ünnepelt meg sem kóstolt....

Boldog születésnapot, kicsi Zsófi!

2013. június 21., péntek

A kézimunkázó szabadsága

Sokak által ismert az a mondás, hogy a waldorf iskola a szív, a kéz és a fej iskolája – az embert az érzés, az akarat és a gondolat hármasság egységének tekinti. Míg az érzés a keringési rendszerhez, a gondolkodás az idegrendszeri-érzékszervi rendszerhez kapcsolódik, addig az akarat a végtagokhoz és az anyagcseréhez – a cselekvéseinkben az akaratunk nyilvánul meg. Cselekvéseinkben kifelé fordulunk, a világ felé, hogy valamit megváltoztassunk rajta.
Amikor kézimunkázunk – cselekszünk, az akaratunkban vagyunk jelen, „változtatunk a világon”, hiszen mondjuk egy bizonyos hosszúságú és vastagságú fonaldarabból kiscipőt, furulyatokot vagy éppen tolltartót készítünk. De a munka során felmerülnek bennünk különböző érzések, amelyek lehetnek pozitívak, negatívak egyaránt. Rudolf Steiner meghatározása szerint míg az érzés visszafogott akarat, addig az akarat a megvalósult érzés. A munka során megszületik bennem mondjuk valamiféle elégedetlenség: az egyik sort túl szorosan vagy éppen túl lazán kötöttem. „Bárcsak másként kötöttem volna meg ezt a sort!” – az érzés kívánsággá válik és ha a kívánság elhatározássá érik, akkor az érzésből újra akarat lesz: fogom a megkötött darabot, kihúzom belőle a tűt és újrakötöm a nem elég jónak minősített sort. Ekkor már újra a cselekvésben vagyok, újra az akaratomban.
A gyerekek nevelése során az érzésre és az akaratra hatunk, ezért tudnunk kell, hogy a kettő milyen viszonyban van egymással, ennek megfigyelésére és megtapasztalására tökéletes lehetőség a kézimunkázás. Tudnunk kell azt is, hogy a nevelés során nem csak a hét év alatt kisgyermek, hanem a nemi érés előtt álló nagyobb gyerekek esetében is az érzéseken, vagyis a visszafogott akaraton keresztül hatunk. Mindez annyit jelent, hogy magyarázatok helyett kialakított szokásokkal, rendszeres ritmusokkal és ismétlődésekkel nevelünk, melyekhez ugyancsak szorosan kapcsolódnak a művészetek és a kézimunka, hiszen egyik sem más, mint rendszeres erőfeszítés, ami örömet okoz.

Mindemellett a kézimunkázás az egyik legemberibb tevékenység, amiben ráadásul még szabadságunkat is megélhetjük. Szabad a két kezünk, hiszen a járáshoz csupán két lábra van szükségünk, a hüvelykujjunk szembefordul a másik négy ujjunkkal, illetve a kezünk nem a gerincoszlopunkhoz kapcsolódik, hanem a felkaron keresztül a lapockacsontba csontosodva a kulcscsonthoz, így közvetve a légzésünkhöz és a ritmikus rendszerünkhöz – vagyis ahhoz a testi rendszerünkhöz, amely az érzéseinkkel áll kapcsolatban. Megszületik tehát az elhatározás, ekkor az agyi homloklebeny vérbővé válik, a kéz dolgozni kezd, de nem úgy, ahogyan én azt elképzeltem. Ekkor megszületik az elégedetlenség érzése, ami megszüli a gondolatot, hogy bárcsak jobban tudnám, ez pedig megint csak egy elhatározásba torkollik, a kéz újra dolgozni kezd, de ezúttal másként és a kör bezárul – ez maga a tanulás folyamata. Akkor tanultam meg valamit – például kötni vagy horgolni –, ha kezeim már gondolkodás és odafigyelés nélkül automatikusan dolgoznak. A tanulási folyamatban az akaratot fejlesztjük, amikor a megtanultak automatikussá válnak, akkor már az érzést.
És még egy fontos információ: az agyi homloklebeny, amely a karokat mozgatja, egészen közel van az agyunknak ahhoz a területéhez, amely a jó közérzetünkért felelős.

A fentieket Balogh Klári a Hámori Waldorf Iskola osztálytanítójának kézimunkaóráin készített jegyzeteimből állítottam össze, amiket az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Karának waldorf tanárképzésén tartott.

Az fotókon látható horgolt nemezlabdát a tanráképzés első félévének egyik feladataként készítettem.


És bár én nyáron szoktam a legkevesebbet kézimunkázni – a képzés egy másik tanárától Szentkúti Mártától azt is megtudtam, hogy miért, de ez már egy másik bejegyzés -, ennek ellenére mindenkinek sok-sok kézimunkázást kívánok az év leghosszabb napján!